2021-02-19 10:33:00

UNESCO MOST Téli Iskola Kőszegen

Február utolsó hetében kiemelt figyelem övezi a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetét, amely február 22-26 között rendezi meg UNESCO MOST Téli Iskoláját.

Az idei év témája: Miként legyünk honpolgárok? Honpolgárság és felelősségérzet a bizonytalanság új világában. 

Az esemény különlegességét az adja, hogy az - immáron harmadik alkalommal - a párizsi székhelyű UNESCO MOST (Társadalmi Átalakulások Menedzsmentje) programjával együttműködve valósul meg, Közép-Európában egyedülállóan.                                              

A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete több szálon kötődik az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez. Az Intézetet főigazgatóként vezető Miszlivetz Ferenc az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Társadalomtudományi Szakbizottságának elnöke, egyúttal a Kőszegen működő UNESCO Kulturális Örökség Menedzsmentje és Fenntartható Fejlődés Tanszék irányítója.

A szervezők minden évben olyan témát választanak, amely reflektál a bennünket körülvevő világra. Az UNESCO MOST iskolák céljaival összhangban hozzájárul ahhoz, hogy a világ minden tájáról idén online módon bekapcsolódó egyetemi hallgatók, fiatal kutatók és döntés-előkészítésben közreműködő szakértők új tudást, ismereteket szerezzenek, egymással megvitassanak, s ezeket cselekvésre is válthassák.  A rendezvény angol nyelven zajlik, meghívott vendégei és résztvevői az adott témához kapcsolódó kérdéseket előadások és pódiumbeszélgetések keretében veszik számba, és keresnek rá válaszokat - az Intézet szellemiségéhez hűen interdiszciplináris megközelítésben.       

Olyan neves előadók kapcsolódnak be az öt napos rendezvénysorozatba, mint Schöpflin György, az Európai Parlament volt képviselője, az FTI-iASK Tanácsadó Testületének elnöke; Bogyay Katalin, Magyarország 15. ENSZ állandó képviselője, az UNESCO 36. Közgyűlésének elnöke; Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke; Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program kormánybiztosa; a nemzetközi hírű Daniel Brooks és Molnár Orsolya evolúcióbiológusok, (előbbi az FTI-iASK kutatója), John Keane ausztrál társadalomtudós, a Sydney-i Egyetem professzora vagy Todd Pittinsky politológus, a Harvard Egyetem Állami Vezetés Központjának korábbi kutatási igazgatója.

A honpolgárság kérdésköre és az e köré szerveződő programok híre minden eddiginél nagyobb érdeklődést váltott ki - elsősorban a jog,- politika,-és társadalomtudományok iránt érdeklődő - egyetemi hallgatók, doktoranduszok vagy PhD-végzettséggel rendelkező kutatók körében.

Mintegy negyven országból közel száznyolcvan jelentkező jelezte részvételi szándékát, akik közül végül hetvenkilencen vehetnek részt a Téli Iskolában.

A kialakult járvány-helyzetre tekintettel a rendezvény az idei évben rendhagyó módon az online térben zajlik, amelynek egy része élőben az Intézet Facebook-oldalán is követhető lesz - előadások mellett a Binder Trio jazz koncertjei is. Az online jelenlétnek köszönhetően, a résztvevőkön túl számos, a téma iránt érdeklődő szakértő és állampolgár figyelme a világ minden tájáról a kőszegi Intézetre szegeződik.

Bővebb információ az eseményről az Intézet honlapján olvasható

Hírek

Vízkonfliktusok kezelésével foglalkozó UNESCO Tanszék

16/04/2024

Sikeresen lezárult egy új - a vízkonfliktusok kezelésével foglalkozó - UNESCO Tanszék létrehozásának egyéves folyamata a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, így 2024. március 21-én hivatalosan is létrejött Magyarország harmadik UNESCO tanszéke. Az egyetem Víztudományi Kara ad otthont az UNESCO Tanszéknek a Vízkonfliktusok Kezeléséről (UNESCO Chair on Water Conflict Management), Szöllősi-Nagy András professzor vezetésével. A tanszék munkájába a Nemzeti Közszolgálati Egyetem további munkatársai mellett több magyarországi felsőoktatási intézmény, és természetesen több kontinens, nemzetközileg elismert oktatói és kutatói szintén bekapcsolódnak majd.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

28/03/2024

Az UNESCO Végrehajtó Tanácsának jelenleg is zajló 219. ülésszakának tegnapi napján tizennyolc új helyszín felvételét hagyták jóvá az UNESCO Globális Geoparkok Hálózatába. Az új helyszínek között van Magyarországról a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark is. A hálózatba felvett további geoparkok Brazíliában, Kínában, Horvátországban, Dániában, Finnországban. Franciaországban, Görögországban, Lengyelországban, Portugáliában és Spanyolországban helyezkednek el. Mindemellett egy új, határon átnyúló geopark is található a most felvett helyszínek között, amely Belgium és Hollandia közös felterjesztése volt.

A hálózat immár 213 geoparkból áll 48 országban.

Március 22. A víz világnapja

Március 22. A víz világnapja

22/03/2024

A március 22-i világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az édesvíz fontosságára és szorgalmazza az édesvízkészlettel való fenntartható gazdálkodást. Az UNESCO és az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága koordinálásával megvalósuló 2024. évi világnap központi témája: víz a jólétért és a békéért (Water for Prosperity and Peace).

Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2023

Nők a Tudományban Kiválósági Díj 2023

7/03/2024

A Nature-díjas Nők a Tudományban Egyesület a szakterületükön legkiválóbb kutatónők munkásságának elismerésére 2013-ban alapította meg a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat, melyet az idei nőnaphoz kötődően a Magyar Tudományos Akadémia és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság védnökségével tizenegyedik alkalommal ítéltek oda.